Angolos tévhitek

Molnár Bertalan • 2014. november 24.

Általában nem okoznak ugyan komolyabb gondot, ám kétségtelenül jelen vannak az angol nyelvvel és annak tanulásával kapcsolatos tévhitek az életünkben. Ezek közül említenék most néhány jelentősebbet, mindenféle sorrendiség nélkül.

Az angol nyelvben csak tegezés létezik, magázás nem.

Ez így egyszerűen nem igaz. Az angol nyelvben is létezik udvarias, formális hangvétel, ám az nem a ragozásban jelenik meg - mint a magyarban -, hanem a megszólításban. Amikor valakit angolul a vezetéknevén szólítunk, akkor magázódunk vele, míg ha a keresztnevén szólítjuk, akkor tegeződünk. Ezért is hallani sokszor azt (például filmekben), hogy "Kérem, szólítson ...-nak/nek!", hiszen ekkor gyakorlatilag a tegeződés lehetőségét kínálja fel az, aki ezt mondja (mintha azt mondaná, hogy "Tegeződjünk!"). Azt is hozzá kell ugyanakkor tenni még ehhez, hogy az angol anyanyelvűek többnyire nem csinálnak nagy ügyet ebből (sőt, sokszor ők maguk is kéretlenül letegezik a másikat), de azért jobb tisztában lenni azzal, hogy udvarias nem azzal nyitni, hogy a keresztnevén szólítunk egy külföldit.

Az anyanyelvi angolok sem használják mind a 12 igeidőt, hanem csak x-et (ahol x átalában egy 6-nál kisebb szám).

Tényszerűen ez sem igaz. Az angolok mind a 12 igeidőt használják, hiszen bizonyos dolgokat - bonyolult körbefogalmazás helyett - csak adott igeidővel lehet kifejezni, ám az kétségtelenül igaz, hogy kimutathatóan gyakrabban használnak bizonyos igeidőket, mint másokat. Ennek az a teljesen érthető oka, hogy egy hétköznapi beszélgetésben gyakrabban beszélünk szokásokról és állapotokról (tehát jelen időről), a közelebbi vagy távolabbi múlt eseményeiről (múlt idők), illetve a közeljövőbeli terveinkről, mint olyan dolgokról, amelyek "bonyolultabb" igeidőket kívánnának meg. De ettől még nem jelenthetjük ki, hogy ezek az "extra" igeidők feleslegesek vagy használaton kívüliek lennének! Célszerű ennek fényében apránként, de lehetőség szerint minden igeidővel megismerkedni, még akkor is, ha többnyire a való életben "csak" megérteni kell majd, amit mások mondanak nekünk. Hiszen ha nem tanuljuk meg őket, akkor megérteni sem fogjuk tudni, ha valaki így fogalmaz felénk.

Felesleges nyelvtant tanulni illetve ügyelni a nyelvhelyességre, hiszen az is elég, ha megértik, amit mondunk, amihez nem kell tudni tökéletesen fogalmazni.

Ha nem lennék nyelvtanár (aki arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb szintű nyelvtudáshoz juttassa diákjait), akkor elméletben még egyet is tudnék talán érteni ezzel a dologgal, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy lehetetlen meghatározni azt a vékony vonalat, amíg rossz nyelvhelyesség mellett is érthető az üzenet, míg a vonalat átlépve érthetetlenné válik. A valóságban ugyanis rengeteg mindenen múlik az, hogy a hallgató megérti-e pontosan, amit a beszélő mondani akart. Gondoljunk csak arra, hogy a saját anyanyelvünkön is előfordul néha, hogy egy tisztán érthető üzenetet nem sikerül megértenünk. Képzeljük el, hogy ezt még azzal is nehezítjük, hogy a mondandónkban csak a szavak stimmelnek, de azok sorrendje nem - nem sok jó sülne ki belőle! Ezért azt kell mondanom, hogy tapasztalataim szerint egyrészt a nyelvhelyességre - tehát a nyelvtan tudatos elsajátítására -igenis komoly szükség van, másrészt pedig azt, hogy ezt a káros tévhitet olyanok terjesztik, akik saját maguk valamilyen okból képtelenek voltak magas szintű nyelvtudásra szert tenni. (Külön témát vet fel az, hogy a nyelvtanban történő hibázás egy teljesen természetes jelenség, amiből inkább erőt kellene meríteni, mint elfordulni a nyelvtantól, de erre most részletesen nem térnék itt ki.)

A leghatékonyabban anyanyelvi tanártól és/vagy külföldön lehet megtanulni.

Ez is egy olyan tévhit, amit olyanok terjesztenek, akik sem önerőből, sem nem anyanyelvi (tehát mondjuk magyar anyanyelvű) tanár segítségével nem tudtak jelentős fejlődést felmutatni az angol nyelv tanulásában. Ennek a hiedelemnek az a - tudományosan sehol nem bizonyított - alapja, hogy vélhetőleg egy anyanyelvi ismeri a legjobban az anyanyelvét, tehát akkor vélhetőleg tőle, ráadásul elsősorban beszédalapon lehet a leghatékonyabban tanulni. Ez a gondolatmenet azonban több sebből is vérzik a valóságban:

• nem minden anyanyelvi beszéli az anyanyelvét magas szinten
• nem feltétlenül tud tanítani valaki attól, hogy anyanyelvi szinten beszél egy nyelvet (sőt!)
• beszédalapon nagyon nehéz írni is megtanulni angolul, márpedig a nyelvnek az írásbeliség is a szerves része, az angol esetében pedig külön nehezítés, hogy nem fonetikus a szavak írásmódja (azaz nem pontosan azt írják le, amit kiejtenek)

Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem jó - vagy egyenesen káros - anyanyelvi tanárhoz járni, de ha már egyszer rászánja az ember az extra pénzt, akkor érdemes diplomás, rutinos anyanyelvi tanárhoz fordulni, és lehetőleg nem kezdőként, hanem már a megfelelő alapok birtokában.

A külföldön történő nyelvtanulás esetén is hasonlóan nem egyértelmű a dolog hatékonysága:

• sok külföldön tanuló magyar alapvetően magyarok között mozog, és így elég kevés "ragad rá" az anyanyelvi környezetből
• lehet az anyanyelvi tanár is kevésbé jó illetve tehetséges (ugyanúgy, mint itthon egy akár magyar, akár angol anyanyelvű tanár)
• sokan csak a konyhanyelv elsajátításáig jutnak el (ami például egy nyelvvizsgán édeskevés)
• a külföldi tanulás során - különösen akkor, ha iskolai tanulás nem történik - túlzottan a szóbeliségre helyeződik a hangsúly
• rövid távon nem feltétlenül annyira (költség)hatékony így tanulni a nyelvet, hiszen a külföldi tartózkodás drága, míg az eredményes tanuláshoz (több) idő kell

A nyelvvizsga nem tükrözi híven a nyelvtudást.

Ez a vélekedés kis mértékben sajnos igaz ugyan (mindannyian ismerünk olyanokat, akiknek van nyelvvizsgájuk, mégsem beszélik igazán az adott nyelvet, és ezt közülük sokan be is vallják), ám ez ennek ellenére is alapvetően egy tévhit, hiszen a nyelvvizsga sikeres teljesítéséhez igenis le kell tenni valamit az asztalra, nem is keveset. (Lásd cikkünket a témában!) Ha valaki tudás nélkül kerül nyelvvizsga bizonyítvány birtokába, akkor ott valami "trükközés" van a háttérben.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a nyelvvizsgán nem pusztán a nyelvet kell megfelelő szinten tudni, hanem azokban a feladatokban is helyt kell állni, ahogyan számon kérik a vizsgázó nyelvtudását, tehát célzatosan fel kell erre készülni, különben súlyos százalékokat veszít az ember, és ha becsúszik 60% alá, akkor ugyanúgy nem kap 59%-ra bizonyítványt, ahogyan például 12%-ra sem kapna, holott tetemes a különbség tudásban a két szint között. De ettől még alapvetően ugyanazt a nyelvet kérik mindenhol számon, tehát ha valaki magabiztosan beszél egy idegen nyelvet egy adott szinten (most ez az írásbeliségre is vonatkozik), az jó eséllyel bármilyen vizsgán át tud menni azon a szinten.

Hasonlóan fontos szempont, hogy - tetszik vagy sem -, a nyelvvizsgán fontos az írásbeliség is, tehát hiába tud valaki kitűnően beszélni, ha az íráskészsége gyenge, akkor jogosan nem fog tudni sikeres vizsgát tenni. Ez azért sem haszontalan különben, mert az angol nyelvü munkavégzéshez sok esetben szükség van az írásbeli készségekre, akár külföldön, akár belföldön dolgozik az ember.

Fontosabb a beszédet, mint az írást megtanulni angolból.

Ez a pont szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Sokan úgy gondolják, hogy kevésbé fontos az írásbeliség, mint a szóbeliség a nyelvtanulás során, amit arra alapoznak, hogy az emberek többnyire többet beszélnek az anyanyelvükön, mint írnak vagy olvasnak. Ez kétségtelenül a legtöbb emberre igaz, ám:

• a nem külföldön élő idegen nyelvet beszélők - így tehát a legtöbb magyar, aki angolt tanul - gyakrabban találkoznak írásban a nyelvvel, mint szóban (például amikor külföldi internetes oldalakat vagy mobiltelefonos applikációkat használnak)

• egy olyan munkahelyen, ahol használni kell az angol nyelvet, nagy valószínűséggel kell például levelezni (itthoni munkahely esetében is)

• a (túlnyomó részben) beszéd alapján történő tanulásnak több hátránya is van, például az, hogy nehéz megtanulni írni ilyen formában, illetve annak köszönhetően, hogy alapvetően eltér a szóhasználat a szóbeli és az írásbeli kommunikáció tekintetében, esélyes, hogy szóban inkább csak a szóbeliséget, netán csak a konyhanyelvet tanulja meg az ember

• ez meglepő lehet, de míg írásos alapon lehetséges beszélni tanulni, visszafelé ez sokkal korlátozottabban működik

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell beszélni tanulni, de az írásbeliséget semmiképpen nem ajánlott háttérbe szorítani!

Sok külföldi országban (pl. Skandináviában) azért tudnak jól angolul, mert feliratos filmeket néznek.

Ez egy igen népszerű hiedelem, hiszen nagyon hihetően hangzik, ám inkább valótlan. Ezt több szempontból is könnyű belátni: egyrészt tudunk olyan országokat mutatni, ahol mindent szinkronizálnak, mégis sokan beszélnek angolul (ilyen például Németország), míg olyan országokat is bőségesen találunk, ahol minden filmet eredeti nyelven adnak, mégis relatíve alacsony az angolul beszélők aránya (mint a balkáni országokban). Másrészt pedig valójában nem az a leghatékonyabb módja a tanulási célzatú tévézésnek, ha a saját anyanyelvünkön olvasunk feliratot az eredeti nyelvű hang mellé - ami azt illeti, ez a legkevésbé hatékony mód (miután ebben az esetben a magyar feliratra koncentrálunk).

Ha sorrendbe szeretnénk rakni a különböző lehetőségeket, akkor ez a hatékonysági sorrend (legfelül a leghatékonyabb):

1. eredeti nyelv felirat nélkül

2. eredeti nyelv eredeti nyelvű felirattal

3. eredeti nyelv magyar nyelvű felirattal

Ha tehát tévé- vagy filmnézés segítségével szeretnénk nyelvet tanulni - ami kétségtelenül egy igen kellemes, bár viszonylag lassú módja a tanulásnak -, akkor célszerű NEM magyar felirattal tenni ezt, hanem vagy a célnyelvi felirattal, vagy felirat nélkül. Ez utóbbihoz mondjuk többnyire már elég jól kell tudni az adott nyelvet. Kezdőknek az lenne a tippünk, hogy számukra ismert filmeket (olyanokat, amiket már - akár többször is - láttak magyarul) nézzenek angol felirattal.