Bevezetés a nyelvtani anyagokba

« Vissza a Kezdő nyelvtanhoz

Ahhoz, hogy bármilyen idegen nyelven kommunikálni tudj, alapvetően három dologra van szükséged: a nyelvtanra, a szókincsre, valamint az ezt a kettőt "felügyelő" nyelvhasználatra. Az első kettő nagyjából azonos mértékben fontos, míg a nyelvhasználati készség már egy felsőbb szintű tudás, bár az első pillanattól fontos szerepe van.

A dolog úgy működik, hogy ha ismered a nyelvtani szabályokat, és rendelkezel azzal a szókinccsel, amelynek segítségével a nyelvtani szabályok mentén értelmes mondatokat tudsz alkotni, akkor elméletileg te magad is ki tudsz találni olyan mondatokat, amelyek alkalmasak a kommunikációra. Itt jön be a nyelvhasználat: vannak ugyanis olyan esetek, amikor valami nyelvtanilag helyes lenne ugyan, mégsem mond olyat az angol, hanem valami mást mond helyette. Ezt meg kell tanulni.

Tehát arról van szó, hogy annak érdekében, hogy képes legyél a kommunikációra, önállóan kell tudnod - lehetőleg minél helyesebb - mondatokat alkotni. Ehhez pedig elkerülhetetlenül szükséged van arra, hogy tisztában legyél a nyelvtani szabályokkal, és hogy mindezek mellett fejleszd a szókincsedet, illetve folyamatosan tanuld a nyelvhasználati szabályokat is.

önállóan kell tudnod mondatokat alkotni

Most pontosan ezt fogjuk tenni: megismerkedünk a nyelvtannal. Apránként, kis lépésekben - úgy, hogy ne "fájjon". Valamiért ugyanis sokan tartanak illetve irtóznak a nyelvtantól, mintha az valami eredendően rossz, kellemetlen dolog lenne, pedig a saját anyanyelvünkön is szabályos mondatokat alkotunk, csak azt a nyelvtani tudást még gyerekként sajátítottuk el, nem pedig kemény munkával tanultuk idősebb fejjel.

Kezdjünk bele!