Problémás hangzók az angolban (1. rész)

Írta: Molnár Bertalan • 2015. július 7.


« Vissza a cikkekhez



Egy idegen nyelv magas szintű tudása azt is jelenti, hogy a kiejtésünk - amennyire lehet - élethű. A (közel) tökéletes angol kiejtés elsajátítása nem könnyű feladat, szinte minden nemzet képviselői küzdenek vele, aminek hangot is adnak a saját nyelvüknek megfelelő akcentus formájában. Ez alól mi magyarok sem vagyunk kivételek, sőt! Ebben a cikkben rávilágítok azokra a területekre, amelyek tudatos fejlesztésével jelentősen javítható az élethű angol kiejtés.

Az az alap feltevésünk, hogy a kiejtés - tudatos fejlesztéssel, és ehhez kapcsolódóan sok gyakorlással - fejleszthető. Bizonyíték erre az a relatíve maréknyi nem anyanyelvi angolul beszélő, akik - függetlenül attól, hogy nyelvterületen tanulták-e az angolt - sikeresen közel anyanyelvi szintűre fejlesztették a kiejtésüket. Hogyan sikerült nekik? Odafigyeléssel és rengeteg gyakorlással.

Annak, hogy a túlnyomó többség megreked a borzasztó és az elviselhető közötti szintű kiejtés elsajátításánál, több oka is van. Egyrészt a tanárok hibája, hogy nem fektetnek kellő hangsúlyt a kiejtés fejlesztésére. (Arról nem is beszélve, hogy sok nyelvtanár - hiába diplomás - maga sem rendelkezik igazán helyes és szép kiejtéssel.) Másrészt a tanulóké is, akikben nincs meg az igény arra, hogy fejlesszék a kiejtésüket, hanem megelégednek azzal is, hogy (éppen) érthető, ahogyan beszélnek angolul.

Tapasztalatom szerint sokszor a legalapvetőbb kiejtési tudnivalókat sem osztják meg a tanulókkal a tanáraik, pedig egy aránylag szűk listán keresztül fel lehet hívni az emberek figyelmét azokra a problémás kiejtésbeli területekre, amelyekre ha odafigyelnek, markánsan javulhat a kiejtésük. Ezeket szeretném most röviden ismertetni.

Kezdjük a mássalhangzókkal!

A "p", "b," és "t" ránézésre nem különbözik az angoltól, ám míg magyarul ezeket - szaknyelven szólva - lágyan ejtjük, angolul keményen ejtendők, ami annyit tesz, hogy egy kis extra levegővel "megnyomva" kell ejteni őket, mintha a "p"-nél egy "h"-t is ejtenénk mellé, illetve a "t"-t "cicegősen" ejtenénk. (Az amerikai angolban ráadásul a "t" sokszor zöngésedik, és "d"-nek ejtik.)

A "t" hangzónál ráadásul érdemes megemlíteni, hogy a magyar "ty" hang egy az egyben nem létezik az angolban, tehát a népszerű videómegosztó oldal valójában nem "jútyúb", hanem "jútúb" (amerikai) vagy esetleg "jútjúb" (brit), de ezt nem lehet mindig egyértelműen kihallani. (Erről bővebben ebben az Index cikkben lehet olvasni.)

A "w" is a problémás esetek közé tartozik. A magyarok előszeretettel ejtik "v"-nek, holott a két hangzó jelentősen eltér: míg a "v" ejtésénél a metszőfogaink összeérnek az alsó ajkunkkal, a "w" ejtésénél egy légpárna alakul ki az ajkaink között. (Ezt a hangot úgy lehet előállítani, hogy kimondjuk azt, hogy "áuá" - az "u" és az "á" között kialakuló hang az, amit "w"-nek ejtünk!)

Nyilván a "w" nem tökéletes kiejtése sem okoz többnyire komoly gondot, de arra elég, hogy vicceseket mondjunk, például:

"water" (víz) helyett "voter" (szavazó).

Az "r" hangzó pedig azért tekinthető nehéz ügynek, mert dialektusonként eltér az ejtése: van, ahol egyáltalán nem ejtik a szó végén (britek többsége), míg máshol elharapják (amerikaiak), megint máshol pedig pergősen kiejtik (skótok).

Következő rész »